ELSŐ CSATOS TÁSKÁM

Közel egy éve őrizgetem már ezt a táskacsatot, és bár jó pár pénztárcát megvarrtam már, a táskához nem mertem hozzáfogni. A minap egy kis felderítő, vagy beszerző körútra indultam, nem mintha lenne mit felfedezni abban a három méterárú boltban ami megyeszékhelyünkön található, mégis belebotlottam egy szép kis Holland puplin anyagba. Nem igazán áll közel hozzám ez a színvilág, de ez a vidámság megfogott, na meg biztosítottak róla hogy most vagy soha, ilyen anyag többet nem lesz….muszáj volt megvenni.

Hazavittem, nézegettem,és azt súgta csatos táska akar lenni, igazi csajos, vidám, vagány nyári táska.

csatos nyari taska

pink taska

Szerelemből született egy éjszaka alatt, bár lett volna mit csinálni, a rendelések a fejem felett tornyosultak, de nem hagyott nyugodni hogy végre megvarrjam az első csatos táskám, hiszen már egy éve “antikoltam” a keretet a dobozban…….

NYÁRI TÁSKA…..MÉG MINDIG

Mégis csak nyár van, és milyen jó ha minden színes ruhánkhoz van egy jó táskánk.

bordo nyari taska

Ez a táska “jött, látott, és győzött” . Nem sokáig nézegettem, mert hamar gazdára talált.

turkiz barna taska

Ezt a türkiz barna táska az egyik kedvencem, sok mindenhez felvehetem .

aaaanyag 018

És az elmaradhatatlan zöld, gyönyörű földszínekkel társítva.

pink nyari taska

Az idei nyár divatszíneiben pompázik ez a pink nyári táska.

NYÁRI TÁSKÁK

Az elmúlt hetek nagyrészt tanulással, vásári próbálkozásokkal na meg munkával teltek. Persze még  mindig “csak” úton vagyok, de hamarosan megtapasztalom a vállalkozói lét szépségeit, a többire nem is merek gondolni. Nemrég fejeztem be a Vállalkozás Keltető program első szakaszát, tehát most már munkára fel!!!

vasari forgatag

Egy kis vásári kép a Sörfesztiválról, de már mutatom is az új táskákat.

zold nyari taska

Ez a sajátom, és sajnos ebből a ropogós almás anyagból már nincs is több, pedig égen-földön kerestem.

aaaanyag 012

Odabent egy jó kis cipzáros zseb, és három kisebb a telefonnak kulcsnak és egyebeknek.

narancs nyari taska

Könnyű nyári táska elölről…

nyari taska3

…hátulról…..

nyari tska belseje0

…és belülről.

Ez csupán ízelítő, de hamarosan jövök a többivel.

Mézeskalács madárka

Nagy kihívás elé néztem a napokban. Édes felkérést kaptam egy mézeskalácsos táskára. Mindig örömmel és azért némi félelemmel fogok bele a számomra is ilyen kedves munkába. Mégis csak egy hasonló alkotó ember részére készülök valami szépet készíteni.

mezeskalacs 003

Szerencsére akadt egy segítségem, és megmutatta a kedvenc mézeskalács madárkáit. Mindig is szerettem madarakat varrni, de ezek különösen a szívemhez nőttek. Biztos vagyok benne hogy fognak még ilyen madaras táskák születni a közeljövőben.

mezeskalacs 006

A madárka mintáit megpróbáltam gyöngyfonállal írókázni, és közben ugye az eredeti mézeskalácsot nézve én is elámultam milyen csodálatosan van díszítve.

mezeskalacs 015

Íme a táska előlapja.

mezeskalacs 011

És az elkészült táska.

mezeskalacs 020

Az egyszínű részeket letűztem, “kukacoltam”, és hogy jól hasznát vegye a gazdája sok sok zsebbel felvérteztem. A mágneszár alatt két zseb bújik meg a virágok közt.

mezeskalacs 017

A táska belseje is újabb zsebeket rejt magába…….

FRANCI22

És az édes meglepetés amit ajándékba kaptam!!!!!!

Vidám nyári táskák

Szánom-bánom, már megint elhanyagoltam az írást, na meg az új varrományok mutogatását.

Gondoltam kipróbálom magam az “off line” világban is, ahogy a nagyfiamnak szoktam mondani. Belevetettem magam a körülöttem lévő való világba, kisebb nagyobb sikerrel.

Az első nagy tapasztalatot a helyi piacon szereztem. Kivonultam a portékáimmal, na de még a saját nővérem is elment mellettem, nem hogy a színes táskákat, de még engem sem vett észre.

Én simán elcsüggedtem volna de a barátnőm bátorítására a következő héten is próbálkoztunk.

2012nyari valltaska

Az új nyári táskáimnak megmutattuk a helyi BIO piacot is , egész napos szemerkélő esőben ugyan, de nagyon jó társaságban töltöttük a napot.

zold baglyos taska043

Sajnos a következő hétvégére is jutott bőven portéka, na meg eső is jócskán.

rozsas taska 049

És ha már ennyit panaszkodtam a rossz idő miatt, egyik napról a másikra beköszöntött a nyár, ma már 30 fokban szellőztettem a táskáimat.

valltaska 041

Ezek a vidám táskák igazán kényelmes nyári fazonnak bizonyulnak. Egy cipzáros zseb került kívülre és a táska belsejébe is.

puszta 054

Az erős mágnes pedig megakadályozza az illetéktelen behatolást a válltáskába.

zold valltaska

És ez a kedvenc zöldem, remélem hamarosan gazdára talál.

Beszéljünk a fociról!!!

Most aztán minden hölgy olvasóm hanyatt- homlok menekülni fog, de érdemes maradni egy kicsit.Normál esetben most a fotel a sör és a hangos kurjongatás jut az eszünkbe. Nem lesz szó cselekről, gólokról meg menő focistákról, viszont mutatok néhány ajándék ötletet a futballkedvelő családtagoknak.

Az első focis “cucc” még véletlenül sem kapcsolható a tipikus futballrajongókhoz. Ez a táska egy ifjú hölgynek készült:

focis noi taska

Bizony akadnak még női focicsapatok, és egy hölgy legyen nőies akkor is ha épp edzésre megy. Így született meg ez a női táska, amiben kényelmesen elfér a sport felszerelés, megjelenése mégis csajos marad.

A következő focis táskám már egy kisfiúnak készült:

Msolat  foci 007

Ezt a verziót bárki viselheti, mivel a színe csupán a focilabdára utal, tehát akkor is telitalálat ha nem tudjuk a kedvenc csapat színeit.

És most egy igazi rajongói párna, amit lehet meccs közben a fotelban gyűrögetni az izgalmas percekben. Kedves hölgy olvasóim nem tudhatják, de a fiúk biztosan ismerik a kedvenc csapatuk jelmondatát. Na ez áll a párnán, és hát a színe magáért beszél.

angyal 001 3

És utoljára hagytam a legutóbbi focis munkámat, ez már mindent elmond a megajándékozottról:

focirajongoknak

És mielőtt elköszönnék megjegyzem, nagyon szerencsések ezek a lelkes rajongók, mert van egy figyelmes anyuka, feleség, rokon vagy ismerős aki ilyen ajándékkal lepi meg őket.

Játék a Fabulous textilen

Kedvenc boltomba nemrég új grosgrain szalagok érkeztek,  kedves mintákkal és csodás színekkel: itt nézelődhettek!

És hogy megjöjjön a kedvünk az alkotáshoz Szilvi egy játékkal kedveskedett az alkotó kedvű vevőinek. Ennek aztán nem lehet ellenállni, el is készült két táska, a másodikat mutatom:

tavasz 012

A kedvenc zöld pöttyös anyagom, egy csodás szalaggal, némi virággal és gyönggyel. Azt hiszem ez a táska az amit nem lesz szívem odaadni senkinek.

A másik táska már kicsit fiatalosabb, és az idén oly divatos pink színekben, na meg a délutáni napsütésben pompázik.

tavasz 005

A főszereplő itt is a barna pöttyös szalag.

pink tavaszi taska

Ez a kép jobban visszaadja a valódi színeit, de a napsütötte változatot nem bírtam kihagyni.

És ha kedvet kaptatok a játékhoz itt megtaláljátok. Április 30-ig tart a játék, tehát még érdemes szalagot rendelni, és nevezni.

BAGOLY

Hetek óta szemezek egy bagollyal, jó lenne megvarrni csak úgy szerelemből, hogy nekem is legyen baglyos táskám…….

baglyos taska 003

Szánom bánom, és nagyon szégyellem, de mire ezt a bejegyzést írom, nemhogy elkészült de már gazdára is talált a táska Annánál.

Ráadásul előbb mutatta meg mint én…….

baglyos taska 002

…..na de bevallom őszintén nagyon örültem neki hogy nála talált gazdára a baglyom, mégiscsak egy “szerelem gyerek” volt számomra ez a kedves táska.

A kedves okos baglyot pöttyökkel és kockákkal fűszereztem kívül belül a táskán.

baglyos taska 005 1

baglyos taska 001

Táska tavaszi hangulatban


Olyan szépen sütött a nap, és a verebek is az ablak alatt hancúroztak egész nap, tehát muszáj volt valami vidám tavaszi táskát varrni.

baglyos fa 016

Legújabb szerzeményeim közé tartozik a pöttyös és szívecskés pink puplin anyag. A rózsaszín verebek éppen sétálni indultak a tavaszi napsütésben, a szürke filc alapon…..

baglyos fa 019

Ő pedig úgy tűnik elábrándozott és kicsit lemaradt a többiektől, így a táska másik oldalára került. Mögötte már csak az árnyékok kullognak “letűzve”.

pink verebes taska 018

Odabent pöttyök, kockák, praktikus zsebek és mágneszár……

Pink madaras taska017

És megszületett a vidám tavaszi táska!!!

Szines táskák

Miután az összes fekete, szürke és egyéb komor színű anyagomat elvarrtam, végre belevágtam a színes wellsoftokba is.

lila taskak1

Íme egy csokor lila táska. Az egyik felén cicák a másikon meg madarak….csak össze ne vesszenek.

lilak 003

A cicás táskákat már mutattam közelről, tehát most jönnek a madárkák. Magányosan, és cseresznyevirágok között.

lila madaras taska


A legújabb kedvenc pedig, aminek például a barátnőm nagyon örül, az a kék. Minden árnyalata jöhet, halványtól a türkizig vagy az ultramarinkékig mindet szeretem.

kek mintas taska

És végül egy szolid barna változat:

barna cimkes taska


Egy kedves vevőm kérdezte mekkorák a táskák. Jórészt 30×36, 38cm a méretük hogy egy normál A4-es füzet, könyv vagy mappa kényelmesen elférjen benne.